AEG elektroms óra

(mint különlegesség)

A téma ott van nagyjából a kép közepén. A földön pedig olyan dolgok tartózkodnak, (a szerszámos láda kivételével) amelyek csak átmeneti jelleggel vannak itt.

Mert ugye a hosszabbítóknak megvan a saját helyük, csak az ünnepi díszítés miatt ki lettek készítve.

Ez a fénytömlõ viszont bedöglött. Konkrétan a közepén két fényforrás zárlatos, így egy méternyi szakasz bizonytalanul villódzik. De nem ez a lényeg.

Hanem a képen balra esõ, szögletes óra. Persze tervben van, hogy majd a tõle jobbra látható szovjet, és a kétharangos MOM is kapjon külön cikket.

Szegénykém eléggé rossz passzban van. Persze harmic év hányódás egy mûhelyben semminek sem tesz jót...

Gondolom említenem sem kell, hogy ez bizony ki lesz mosva.

Olyannyira passzososan illeszkedik a gombja, hogy majdnem nem találtam meg.

A teleptartó fedele, és ami fontosabb a beállító gombok is megvannak. Nekem legalábbis az utóbbi hiánya jobban tud fájni. Az idõ-beállító gombbal csak akkor lehet bármit is állítani, ha közben lenyomjuk azt.

Sajnos a telep belerohadt a telptartóba.

Persze ezt már az elején láthattam, mert jókora lyukat mart az óralapra.

Akkor én ezt az órát ezennel fölkezdem!

Csak úgy hullik belõle a szmötyi.

Hát kérem! Ez belülrõl sem néz ki jobban... Igen kedves a gyártótól a csúszósarus csatlakozás. Manapság ez egy ilyen kaliberû szerkentyûnél nem divat.

Kiürítettem az óra házát. Valamint a némító gombot is kivettem a helyérõl.

Az ébresztésért ez a zümmer felel.

Itt az látható, ahogy a szerzõ azzal, bénázik miként is mutassa meg a zümmer hangját.

A vele párhuzamba kötött ellenállás valamiféle söntölés lehet, mert a két ohm eléggé csekély terhelés a telepnek.

A zümmert a kisebbik, míg a munkalapot a nagyobbik ecsetemmel porolom le.

A kezeimet is folyton törölgetem, hogy ne koszoljam össze a fotógépet.

Valaki már belerondított a szerkezetbe.

Ez mondjuk kimondottan tetszik. Mármint az, hogy a nagymutatót egy aprócska mûszeranya rögzíti. A tengyelye pedig ovális, hogy ne forogjon el rajta a mutató. Nem mintha amúgy el tudna. Ilyet általában fali, vagy nagyobb asztali óráknál szokás alkalmazni, mert ott gyakran magát a mutatót állítjuk kézileg, így ott számít a leforgás elleni rögzítés. De attól még jópofa megoldás.

Ennek örömére mindhárom mutatót levettem.

Ez pedig maga a számlap. Míg rajta volt a plexi elõlap, addig azt hittem papírból van. De festett alu-lemez. A pótlását még nem teljesen sikerült megálmodnom, de ahogy mondani szokták, innen szép nyerni.

Itt egy rögzítõ pöcök lenne, csak nem. Érdekes, hogy a fémet hogy megeszi az elem trutyi, a mûanyagot meg nem.

Ez pedig már a szerkezetet hordozó, és egyben a teleptartót képezõ mûanyag váz. Középen körben felkerült valamiért egy perc beosztás is.

Mivel nem tartotta semmi, ezért következõnek a szerkezet fedlapját vettem le.

Ez így nem valami stabil. Persze erre a helyzetre már régebbrõl van megoldásom.

Mégpedig ez a kartonguriga.

Ugyanis ha így ráhelyezem a szerkezetet, akkor az már nem fog billegni az amúgy kiálló mutató tengelyen.

Íme az óramû immáron szembõl. Amint látható, erre is kerültek az órát és percet jelzõ rovátkákból. Valószínûleg valami gyári fimonbeállításhoz van köze...

Gyakorlatilag az óra minden elektromos kötése szerszám mélkül bontható, ami nyagyban megkönnyíti a szerelést.

Az ébresztõ kapcsolóját ez a két lemezrúgó alkotja, melyek az egyszerûség kedvéért magára a mûanyag vázra lettek szegecselve.

A telep alsó érintkezõje teljesen megsemmísült.

Kész. Ennél nem lehet és nincs is hová tovább bontani.

Itt az látható, ahogyan a váz anyagába konkrétan beleivódtak a az azt támasztó gumibakok. Valószínûleg a két anyag nem kedveli egymást.

Ahogyan haladok, egyre több mütyûr kerül ki az órából. Olyanok mint az ébresztést beállító tengely, vagy a kismutató fogaskereke. Illetve az ezekhez tartozó alátétek.

Ilyen rugalmas gumibakokat már az elején is láttunk. Ezek a rázkódás és zaj csillapításért kellenek.

Ez pedig már a tényleges szerkezet. Megmondom õszintén, nem pont erre számítottam.

Ez kérem egy elektro-mechanikus, önfelhúzó szerkezet. Mondhatnánk azt is, hogy ez egyfajta átmenet a hagyományos, és az elektromos órák közöztt.

A mechanikát külön választottam az elektronikától. Ez itt maga a tényleges óraszerkezet. Itt található a balanszkerék, ami az óra tulajdonképpeni idõalapját adja. Figyeljük meg a nyíllal jelölt, -szinte alig látható- szürkés színû recés fogú kilincskereket.

Az elõbb említett kilicskerék fogaiba kapaszkodik meg a piros nyíllal jelölt retesz. Az óra meghajtásáért a kék nyíllal jelzett spirálrúgó felel. Amikor a zöld nyíllal jelölt elektromos kontaktus összeér, akkor a tõle balra elterülõ mágneses tekercs behúz, és hirtelen meglöki a mellette látható réztárcsát, ami a ráható erõtõl egy jó negyed fordulatot tesz meg, ezzel felhúzva a hajtórúgót. A rúgóerõ a reteszen keresztül jut el a kerékmûre, és a szerkezet megindul. Teszi mindezt egy jó fél percig, mert a hajtórúgónak nincs valami nagy járástartaléka. Milõtt teljesen lejárna, a kontaktus újból összeér, és a folyamat elõlrõl kezdõdik. Vagyis most éppen nem, mert a szerkezet el van koszolódva.

Ez itt a balanszkerék, és az õ finombeállítója. Csak nem nagyon látszik... A középen homályosan sejlõ csavarral egy dörzsáttételen keresztül állíthatjuk be a hajszálrúgó szabad lengési hosszát, s ezáltal az idõalap pontosságát.

A billegõ a billegõhíddal együtt külön eltávolítható, mint mondjuk egy karóránál. Ezeket enyhe ecsetes tisztogatásban részesítettem, vigyázva a hajszálrúgó épségére.

Majd levettem a felsõ szerelõlapot is. A billegõhöz esõ sarkát ez a két, egymással szembe fordított rúgósalátét támasztja ki. Erre azért van szükség, mert a szerlap ide esõ csavarjának meghúzásával lehet beállítani a billegõtengely két csapágyának távolságát. Ha túl közel vannak egymáshoz, a billegõ megszorul. Ha pedig túl távol, a billlegõ lötyög a csapágyaiban. Apropó csapágyak! A szerkezetben hét (7) darab drágakõpersely található.

Aprócska pecekgátszerkezetet megvalósító gátkerék és gátvilla. Ezeket szintén ecsettel tisztogattam le.

Az már bizonyos, hogy van hová fejlõdnöm fotózás terén. Szinte alig látszik a kilincskerék és a tõle jobbra található amúgy másodperckerék.

Szemben az elõzõvel, ez viszont egy kimondottan jól sikerült kép a perckerékrõl.

Leürítettem a szerelõlapot. Csak a kis- és nagymutató összekötõ kereke maradt itt, de az nem kivehetõ.

A nagyobb összetevõk mind egytõl-egyig meg fognak fürödni.

Ilyen szép tiszta lesz miután alaposan megsikáltam. Persze az igazi a petróleum-fürdõ lenne, de az sajnos nem áll módomban.

Már építem is vissza a kerékmût. Itt látszik talán legjobban az óra hajtáslánca.

Némi olajzás után visszakerült a balanszkerék is. Eddig jó. Kézi hajtásra már elindul.

Visszatettem rá az elektromos panelt is, majd ideiglenesen betápoltam a labortápomról.

Ez kérem túlélte a beavatkozást.

Viszonylag halkan ketyeg, bár a házában biztosan hangosodik majd.

A telptartó érintkezõt egy forrasztható szemessaruval, és egy átmenõ hármas csavarral sikerült kiigazítanom.

Talán süllyesztett fejjel jobb lenne, de van hely bõven, úgyhogy ez így marad.

A szerkezet visszakerült az õt hordozó vázba.

Itt egy snitt az önfelhúzó automatika mûködésérõl. Közben a háttérben az hallatszódik, amint a fotógép unottan visszahúzta az objektívét.

Visszakerült a szerkezet fedlapja is. Igazán kaphatott volna egy csavart, vagy valami patentos rögzítést.

Pont mint az elején, csak egy mázsa kosz nélkül...

A négybõl egy összetartó csavart kicserélek, mert nagyon megette az elem.

Szinte kész. Csak a számlapot kéne kipótolni vagy kigazítani...

Szegénykém... Azt találtam ki, hogy beszkennelem a régi óralapot, majd digitálisan felújítom, és kinyomtatom. Meglátjuk mi sül ki belõle.

Ahhoz hogy beférjen a lapolvasóba, elõbb el kell hajtanom a lábait.

Várható volt...

Ha nem hajtom le a lábait, nem tudom rázárni rendesen a lapolvasó fedelét, és akkor fekete lesz a háttér. Bár így utólag belegondolva lehet, hogy az sem okozott volna gondot a szerkesztésnél... Mentségemre szolgáljon, hogy most csinálok ilyet elõször.

Persze hogy van ettõl sokkal komolyabb képszerkeztõ is, de ide ez is tökéletesen megfelel. Annyi a dolga, hogy ami nem fekete, azt jelölje ki és törölje. Majd utána kitöltöm fehér színûre az egészet, a számokat pedig kifestem feketére, hogy erõteljesebben látszódjanak nyomtatás után. Lehetne másképp is csinálni. Például úgy, hogy megmaradjon a számlap körvonala is ami mentén körbevághatom, de mint azt modtam volt, utólag vagyok okos.

Ez már a végleges szerkesztett kép. Ha minden jól megy, akkor a méretarányok sem változnak meg.

Ez kérem jól sikerült! Maradt az eredeti méretarány. Viszont át kell jelölni a mutatók helyét, és magának a számlapnak a külalakját ami mentén kivághatom.

Ehhez szükségünk lesz egy ilyen rágott rajz-átvilágító lámpára.

Úgy helyezzük fel a másoló üvegére a lapot, hogy a nyomtatott oladla kerüljön lefelé, és lehetõleg a lap hátoldalát firkáljuk össze.

A számlap mértani középpontját az egyszerûség jegyében a számlap beosztásai segítségével jelöltem ki.

Ha lekapcsolom a világítást, akkor csak a kijelölés látható ezen az oldalon.

Most megfordírtom a lapot, úgy hogy a nyomtatott oldal legyen felfelé.

Ha átvilágítom, akkor láthatóvá válik a középpont kijelölése is.

A mutatóknak szánt lyuk méretét a számlapról méreteztem át. Illetve a kivágásához szükséges körvonalakat is.

Persze még nincs kész, mivel ki is kell festenem, hogy sötétben is láthatóak legyenek a számok. Mármit az õket jelölõ pontok. Rezgett a léc hogy az egészet kisatírozom grafittal, hogy szürke legyen mint a régi, de végül letettem róla.

Mint ahogy arról is, hogy a régire odaragasszam az új lapot. Elforogni a formájából adódóan nem tud. A plexi elõlap pedig körben szépen odafogja.

Azt kell mondjam, hogy kimondottan szép lett.

Mondjuk az odapacsmagolt festékpöttyeim már kevésbé...